Amerikában egy ügyvédnő szexuális kapcsolatba került egy védencével, akit beszélőre hoztak ki. Ez elég perverz dolog, nem? Szex egy ügyvéddel... <Sanyi - 2004 szeptember 2>
- Kicsit sokat ittam, itt áll az autóm a vendéglő előtt, szeretnék vele hazamenni, hozzon valami kijózanítót -mondja a vendég. - Igenis, uram, hozom a számlát... <anti11 - 2004 szeptember 2>
- A vakond naponta annyit eszik, mint amennyi a testsúlya - magyarázza a tanító. Mire a kis Máté közbeszól: - És honnan tudja a vakond, mennyi a súlya? <anti11 - 2004 szeptember 2>
A 33 éves Michael Callahan nem szakmája legjobbja: bankrabló létére kétbalkezessége mellett még kifejezetten peches is. Először egy fénymásoló boltot nézett banknak, és megpróbálta kirabolni, az eladó azonban csalódást okozott neki, amikor felvilágosította, hogy nem bankban vannak. Callahan erre a legközelebbi pénzintézet holléte felől érdeklődött, a fénymásoló-eladó pedig készséggel útba is igazította.
Negyven perccel később Callahan végre igazi bankba ért, amelyből viszont csak 200 dollárt zsákmányolt. Ezért pár órával később kirabolt egy másik bankfiókot is - hogy hogyan bukkant rá, nem tudni -, ahonnan már 2500 dollárral távozott teherautójába pattanva. Csakhogy a bank a zsákmányához robbanó festékpatront is csomagolt - amely működésbe lépett - , teherautója pedig durrdefektet kapott.
A festékből nem csak a pénznek, hanem Callahannek is kijutott, és így "csuromvörösen" ugrott ki teherautójából, majd egy benzinkútnál végül elfogta őt a rendőrség. <Vissai - 2004 szeptember 1>
- Maga négyszer tört be ugyanabba az áruházba. Mit lopott? - Egyetlen ruhát a feleségemnek, de háromszor kicseréltette velem! <anti11 - 2004 szeptember 1>
A Miniszeterelnöki Hivatal Automata Központja: ... Ha miniszeterelnök kíván lenni, nyomja meg az egyes gombot... Ha pártelnök kíván lenni nyomja meg a kettes gombot... ... ... Ha már nem kíván miniszeterelnök lenni Nyomja meg a Csillagot! <Peti - 2004 augusztus 31>
A skót elmegy a fogorvoshoz. Hosszas vizsgálat után megszólal a fogorvos. - Sajnos ezt ki kell húzni. - Na és az mennyibe kerül? - kérdezi a skót. - 6 font. - Ilyen drága? És ha csak meglazítaná? <Szarvaska - 2004 augusztus 30>
- vitába keveredsz a környező tárgyakkal, és ráadásul veszítessz - bele kell kapaszkodj az aszfaltba, hogy ne essél le a járdáról - a munkád alapvető akadályt jelent az ivásban - a kezelőorvosod vért talál az alkoholodban - a vécécsésze makacsul és ismételten fejbever - azt hiszed, hogy a szesz alapélelmiszer - naponta 24 óra, egy ládában 24 sör... ez nem lehet véletlen - az a sok bogár, ami rajtam mászkál... - két kéz és csak egy száj... ez nem fair - jobban látsz félszemmel - az az eszement parkoló arrébb költözött, míg te a kocsmában voltál - leesel a padlóról - a két fiad neve: Heineken és Tuborg - hagyd a frenébe a vacsorát! 5 sör ér annyit mint egy bécsiszelet rósejbnivel - a szúnyog, miután megcsípett, cikk-cakkban repül tovább - minek az a kés?... hát a kenyér nem folyékony? - a hálóban ébredsz, a gátyód a fürdőszobában van, mégis felöltözve aludtál - mindenki köszön a kocsmában, föleg a vécésnéni - azt gondolod, a négy alapélelmiszer: a nikotin, a koffein, a nők és a szesz - a szomszéd macskája napról-napra étvágygerjesztőbbnek tűnik - a felségedet csak a pohár fenekén keresztül ismered meg - az a eszement rózsaszínű elefánt megint hazáig követett. <Luis Figo és Sanyi - 2004 augusztus 30>
Szeder a feleségével és az anyósával ül a kávéházban, és vicclapot olvas. Egyszer csak lecsapja az újságot, és bosszúsan mondja: - Felháborító! Ez az újság tele van anyós-viccekkel! - Na, végre te is felháborodsz - örvendezik az anyósa -, ha ilyesmiket olvasol! - Hát persze hogy felháborodom - mondja bosszúsan Szeder. - Az ember örül, hogy egy percig nem gondol az anyósára, és ezek a vicclapok állandóan eszébe juttatják. <Szarvaska - 2004 augusztus 30>